top of page

MIKULÁSVÁRÓ – MESÉL A KÖNYVTÁR DECEMBER

A „Mesél a könyvtár” olvasásnépszerűsítő könyvtári programsorozat, amely egy tanéven keresztül havonta kerül megrendezésre a nagycsoportos óvodások részére a könyvtárban. A program célja, hogy a gyermekek és szüleik megismerkedjenek a kortárs, valamint a népmesék világával, az irodalommal, a helyi könyvtárral, a könyvtári kínálattal egy – egy könyvtári élmény keretein belül.

 

A decemberi foglalkozás alkalmával egy különleges programra vártuk az ovisokat. Ráhangolódásképpen Mikulás váró dalokat énekeltünk. Ezután megismertük Miki esetét a Mikulással, amelyhez Brigitte Weninger és Eve Tharlet: 24 karácsonyi mese c. könyvéből olvastam fel a gyerekeknek. Megtudtuk, hogy ha minden kívánságunkat teljesítené a Mikulás, lehet, hogy amiket kívánnánk, be sem férnének a házba – ahogy az Miki esetében is történt – még szerencse, hogy Miki anyukájától egy olyan könyvet kapott ajándékba a mese végén, amibe lerajzolhatja a kívánságait. Gondolatban mi is adtunk a gyerekeknek egy ilyen könyvet, amelynek az első lapjára lerajzolhatták, mit is szeretnének a télapótól. Több kreatív alkotás is született. Volt, aki plüss unikornist kért, volt, aki kamiont és volt, aki legót rajzolt. Ezután színezéssel folytattuk a foglalkozást, majd több rövid mesével ismerkedtünk meg. A könyvtári forgatagban minden gyerek kereshetett magának való könyvet, amit a foglalkozás végén kikölcsönözhetett a téli szünetre. A keresgélés közben közkívánatra megszületett a januári témánk is, amikor is egy újabb fergeteges kalandra várjuk a gyerkőcöket az ünnepek után.

 

DEC 5, 2018

ADVENTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

A hétfői kézműves foglalkozáson csilingelő karácsonyi dallamok mellett felpezsdült az élet a tarnamérai könyvtár termeiben. Kicsik és nagyok, együtt készítettünk ajándékokat, amelybe belefontuk karácsonyi szeretetünket, jókívánságainkat szeretteinknek, hozzátartozóinknak. A kézműves foglalkozáson minden az alkotás öröméről szólt. Készültek ablakdíszek, fonálmanók, mécsestartók, grincsfák, csillogó harangok.

 

DEC 5, 2018

KIRÁLYI TÜNDÉRMESÉK –
AVAGY HOGY LESZ A BÉKÁBÓL KIRÁLYFI

A „Mesél a könyvtár” olvasásnépszerűsítő könyvtári programsorozat, amely egy tanéven keresztül havonta kerül megrendezésre a nagycsoportos óvodások részére a könyvtárban. A program célja, hogy a gyermekek és szüleik megismerkedjenek a kortárs, valamint a népmesék világával, az irodalommal, a helyi könyvtárral, a könyvtári kínálattal egy – egy könyvtári élmény keretein belül.

 

A foglalkozás sorozat 2. alkalmához érkezve az óvodásokat egy királyi könyvtári foglalkozásra vártuk, ugyanis a program témája a királyok és királylányok voltak. Volt játék, móka, mese és mesélés is. Megismerkedtünk a békakirály meséjével, ezek után az „Én mesélek” játékkal játszottunk, adott mesekártyák alapján a csapatoknak ki kellett találniuk egy saját mesét, amelyet később elmeséltek egymásnak a gyerekek. Ezután mindenki magára öltötte a királyfik és királylányok szerepét és elkészítette saját koronáját.

 

NOV 30, 2018

MESÉLY

A Tarnamérai Általános Iskola 8. osztályos tanulóinak tartott egy különleges foglalkozást a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárának vezetője: Luzsi Margó. Megismerkedtünk a könnyen elkóboroló Gyuszival a fonallabdával, majd Margót is megismerhettük közelebbről, egy játék segítségével. Folyamatos éber kérdéseinkkel visszatarthattuk a játékban, ami a gyerekeknek nagyon jól sikerült, hiszen Margó egy tapottat sem tudott mozdulni a játék alatt, így a gyerekek győztek. Ezután minden résztvevő választhatott magának egy képet, ami számára valamiért vonzónak tűnt. A képek utakat ábrázoltak párhuzamot vonva a 8. osztályosok élethelyzetével. Mindenki elmondta, hogy számára miért is érdekes az a kép, amit választott. Ezután különböző különleges emberek életútját ismerhettük meg, majd kívánságainkat kőbe véstük és a foglalkozás végén egy áldással búcsúztunk egymástól.

 

NOV 20, 2018

HOLDEN ROSE - PART II.
ÍRÓ OLVASÓ TALÁLKOZÓ

Holden Rose (Kovács Attila) egy szakállas fickó, aki amikor épp nem ír, többnyire zenél és weboldalakat készít.

Volt már biztonsági őr, telefonos szupportos, kábelhúzó, katona, rendező, asztalos, rendszergazda, vokalista, kőművessegéd, zeneszerző, eladó, grafikus, újságíró, tanár, vágó, szövegíró, marketing izét is csinált… szóval mindig kitalál valamit.
Aztán írt egy könyvet, az lett a címe: Sárkány kétszer, de nem kellett senkinek, úgyhogy írt még egyet.

Az író játékos, interaktív foglalkozáson mutatta be könyveit a könyvtárban. A rendezvényen a Tarnamérai Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulói vettek részt. Megismerkedtünk több irodalmi fogalommal, valamint az „azt olvasok, amit akarok” c. online könyvajánlóval. A gyerekek nagy örömére az író egy játékos vetélkedő során felolvasott a Howard Matheu különös esetei c. könyvsorozat egy részéből egy részletet, amelyhez kapcsolódóan a kérdésekre a legügyesebben válaszoló diákok könyvjelzőt kaptak és a legtöbb könyvjelzőt összegyűjtött tanuló könyvjutalomban részesült. Ezúton is köszönjük ezt a feledhetetlen élményt Holden Rosenak – az írónak, aki mindig fekete pólót és kockás inget hordana, ha nem szólna rá a felesége.

 

NOV 20, 2018

MESEDÉLELŐTT

Tarnaméra Könyvtár Információs és Közösségi Hely és a Tarnamérai Napsugár Óvoda közös szervezésében valósult meg az a remek hangulatú mesedélelőtt, amelyen a helyi óvoda csemetéi vettek részt az Országos Könyvtári Napok keretein belül a Magyar Népmese Napja alkalmából. A Könyvtári Hét ideje alatt az óvodában Népmese Hetét tartottak, melyhez könyvtárunk is csatlakozott. Záró rendezvényként a pénteki napon az ovisokkal több magyar népmesével is megismerkedtünk, melyek között szerepeltek ismert és kevésbé ismert mesék is, mint például A banya, A gazdag ember három fia, A kőleves, A selyemrét, A szegény ember kilenc tyúkja és kakasa, Az égig érő fa, Mátyás király aranyszőrű báránya. Könyvtári Hetünket mi is ezzel a vidám mesedélelőttel zártuk.

 

OKT 2, 2018

NÉPMESE MÁSKÉPP –
NEM MINDEN ARANY, AMI FÉNYLIK,
AVAGY MÉGIS ÉLNEK SÁRKÁNYOK TARNAMÉRÁN?

Tarnaméra Könyvtár Információs és Közösségi Hely az Országos Könyvtári Napok alkalmából könyvtári kincskereső foglalkozást szervezett a Tarnamérai Általános Iskola 6. osztályos tanulóinak.

 

Miután megérkeztek a gyerekek, egy kalandra hívtuk őket a könyvtárba, egy mese formájában. Megtudtuk, hogy a faluban nem csak emberek, hanem mindenféle elvarázsolt lények élnek, s létezik egy ősi monda, miszerint egykor sárkányok is éltek széles e vidéken. Első feladatukat a boszitanyán kapták, melyben arra kértük őket, hogy próbálják más szemmel nézni a települést. Az volt a feladatuk, hogy keressenek Tarnamérán meseelemeket (sárkány, hétmérföldes csizma, vártorony, királylány, egyszarvú), és készítsenek róluk fotót barangolásuk során. Segítségképpen mutattunk egy képet arról, hol talált Finy Petra Budapesten dinoszauruszt.

 

A kincskeresésben segítségükre volt egy kincses térkép, amely a kapott mese segítségével elvezette a csapatot egyik állomásról a másik állomásra. A boszitanya után a mézeskalács házba (helyi cukrászda) vezetett az útjuk, ahol egy boszi népmesés totóval várta őket. Miután megválaszolták a kérdéseket (Mikor van a népmese napja és kinek a nevéhez fűződik?, Hány feje van Lázár Ervin tündérének?…) a Palotába (helyi önkormányzat) mentek, ahol a könyvtárunkból kiválasztott könyvek segítségével egy varázslatos tárgyakról, csodás lényekről szóló feladatlapot kellett kitölteniük.

Ezután egy mesebeli keresztrejtvényt kellett megoldaniuk, ami elvezette őket a sárkány barlangjába. A gyerekek minden sikeresen teljesített próbatételért cserébe jutalmul egy – egy mágikus tárgyat kaptak, amely még később a segítségükre volt. A sárkány barlangjában (helyi rendezvényház) csapatokat alkotva egy rövid mesét kellett írniuk 6 – 6 darab mesekártya segítségével. Miután megszülettek a mesék a kulcsok őrzője rájuk bízta féltve őrzött kincsét: egy kulcsot, amely egy kincsesládát nyitott. A barlang után a sötét erdőbe (helyi Cifrakert Pihenő) vezetett az ösvény, ahol a szivárvány végénél egy fa tövében volt elrejtve a kincs. A gyerekek pillatatok alatt kiásták és kinyitották a kincsesládát, amelyben a jutalmuk lapult, ami nem más volt minden csokoládé aranytallér, toll és oklevél. Aki nem hiszi, járjon utána!

 

OKT 2, 2018

KICSODA HOLDEN ROSE?
ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK

Tarnaméra Könyvtár Információs és Közösségi Hely az Országos Könyvtári Napok alkalmából könyvtári vetélkedőt szervezett a Tarnamérai Általános Iskola 3.,4. osztályos tanulóinak „Kicsoda Holden Rose” címmel.

 

A foglalkozáson elsőként kortárs írók arcképeiből készített memóriajátékkal játszottunk, amelyből megtudhattuk kicsoda Berg Judit, David Walliams, Lackfi János, Bosnyák Viktória, Nyulász Péter, Lázár Ervin, J. K. Rowling, Dániel András, Finy Petra és Holden Rose. Miután megtudtuk hogyan is néznek ki az írók, egy – egy könyvükkel is megismerkedtünk közelebbről. Nagy meglepetésként érte a gyerekeket, mikor megtudták, hogy Holden Rose novemberben ellátogat hozzánk, a könyvtárba és találkozhatnak egy igazi íróval. Kovács Attila – azaz Holden Rose – könyvei közül a Howard Matthew különös esetei c. sorozattal ismerkedtünk meg, elsősorban a sorozat első kötetével, ami „A harmadik” címet viseli.

 

Felolvastam a gyerekeknek a könyv elejéből egy részletet, ami többek között arról szólt, hogy a három főszereplő egy erdei táborban találkozik először, majd a tábor ideje alatt egyikük kitalál egy szuper utolsó estés kalandot. Nyitva hagyva a kérdést és szabadjára engedve a fantáziát, a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy csapatokat alkotva rajzolják le, azt, hogy mi is lehetett ez az utolsó estés kaland. Képzeletüket papírra vetve remek illusztrációk születtek, telis tele színnel és ötlettel: „Elszöktek a táborból, felverték a sátrukat, majd tüzet gyújtottak, de kigyulladt az erdő.”, „Eltévedtek”, „Howard eltűnt és ketten a keresésére indultak.”… A gyerekek azt az ígéretet kapták tőlem, hogy a rajzok közül a legkreatívabbat maga az író fogja kiválasztani, az író – olvasó találkozó alkalmával, bízva abban, hogy Holden Rose szívesen részese lesz a játékunknak.

 

A rajzok után üzenőfalat készítettünk az írónak, amelyre felkerültek azok a kérdések, amelyek a legjobban foglalkoztatják a tanulók fantáziáját az íróval kapcsolatban: „Mi adta az ötletet az első könyvéhez? Hogyan születnek meg a regények hősei? Hány könyvet írt? Hány éves? Hogy jutott eszébe a történet? Milyen érzés híresnek lenni? Miért kezdett el írni? Kiskorában szeretett olvasni?” Reméljük ezekre a kérdésekre is választ kapunk majd a november 20 – i találkozás alkalmával, amelyet már nagyon várunk.

 

OKT 2, 2018

MESÉL A KÖNYVTÁR
ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK

Az Országos Könyvtári Napokhoz közeledve több kisgyermekeknek szóló program gondolata is szöget ütött a fejemben, de nem tudtam eldönteni, mi is lenne igazán jó, amitől az egész kerek egésszé válna. Mivel nem tudtam dönteni, így adott volt a dolog: egy program nem lesz elég. Így született meg a „Mesél a könyvtár” olvasásnépszerűsítő könyvtári programsorozat, amely egy tanéven keresztül havonta kerül megrendezésre a nagycsoportos óvodások részére a könyvtárban.

A program célja, hogy a gyermekek és szüleik megismerkedjenek a kortárs, valamint a népmesék világával, az irodalommal, a helyi könyvtárral, a könyvtári kínálattal egy – egy könyvtári élmény keretein belül.

 

Első foglalkozásunkat az Országos Könyvtári Napok keretei között rendeztük meg, melynek témája Marék Veronika Boribon könyvsorozata – elsősorban a Boribon házikója c. mesekönyv – volt. Miután megérkeztek a nagycsoportos ovisok színes könyvtárunkba ismerkedésképp egy játékot játszottunk, melynek címe: „Ha nem kérdeztek, kimegyek!”. Ez egy olyan játék, melynek során van egy kiválasztott személy, akitől a csoport valamennyi tagja kérdezhet olyan kérdéseket, amelyeket maguknak is föltennének. A játék célja, hogy minél többet kérdezzenek, ugyanis akkor, ha nem kérdeznek a kiválasztott személytől, ő elindulhat az ajtó irányába, viszont a kérdés – válasz párbeszéd ideje alatt nem léphet. A játék akkor ér véget, amikor a kiválasztott személy kijut a teremből. A játék közben rengetek kreatív kérdést hallottunk a gyerekektől, többek között: „Mi a kedvenc virágod? Milyen a kedvenc pulóvered? Mi a kedvenc éjszakai állatod? Mi a kedvenc felhőformád?”

Ezután egy újabb játék következett, melyhez segítségül hívtuk Pöttyös Pannit, a könyvtár gumilabdáját. Körben ülve játszottuk a játékot, melyben olyan kérdésekre kellett válaszolniuk a gyerekeknek, mint például: „Mi lennél, ha szín lennél? Mi lennél, ha állat lennél? Mi lennél, ha felnőtt lennél? Mi lennél, ha mesehős lennél?”. A válaszok között hallhattunk rózsaszínt, unikornist, sárkányt, kutyát, targoncást, körmöst, apukát.

A játékok után mesélés következett, a mese címe a következő volt: Boribon házikója.

Miután megtudtuk, miért is jó bunkert építeni, egy különleges memóriajátékot játszottunk a gyerekekkel. Egy táblára kitűztük a mese összes eseményéről egy – egy képet, melyet a gyermekeknek sorba kellett rendezniük a történetnek megfelelően. Miután elkészült a mesénk, mindenkinek lehetősége volt kiválasztania, mi az ő kedvenc könyvtári meséje, mik azok a mesék, amiket szívesen hallanának majd, a következő foglalkozások alkalmával. A böngészéshez kényelembe helyezték magukat a könyvtári bunkerben, és ahol csak helyet találtak. Szabad volt a könyvtár bebarangolása, megismerése. Ajándékba mesés kincseket kaptak – mely összefoglaló neve, a programsorozat foglalkozásain kapott ajándékoknak – ami ezúttal egy könyvtárunk által készített könyvajánló füzet volt tele meseajánlókkal, kivágható könyvjelzőkkel és színezőkkel. Az első Mesél a könyvtár foglalkozásunkat nagyon élvezték a gyerekek, sokat játszottunk, nevettünk és közben megismerkedtünk a könyvek és a könyvtár világával is. Novemberben ismét egy klassz programmal várjuk a gyerekeket a könyvtárban! Addig is nyitott ajtókkal várjuk a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket egyaránt, akik egy kis kikapcsolódásra, olvasásra vágynak a könyvtárban!

 

OKT 2, 2018

KÖNYV - TÁR

A helyi Általános Iskola 3. osztályos tanulói lepték el a könyvtárat a reggeli órákban. Hoztak vissza könyveket, helyettük pedig újabb ismeretterjesztő könyveket és mesekönyveket kölcsönöztek. Jövő hét pénteken újra találkozunk!

 

Jún 1, 2018

MESÉLŐ

A Mesélő c. kreativitást fejlesztő könyvtári foglalkozáson a Tarnamérai Általános Iskola 3. osztályos tanulói vettek részt. A két napos játékon öt 3 és 4 fős csapatokat alkottunk. Minden csapat húzott a pakliból egy – egy meseelemet tartalmazó mesekártyát, melyeken helyszínek, jellemzők, események, kellékek és meseszereplők voltak. Ezek alapján a csapatoknak fantáziájukat és a kihúzott mesekártyákat összegyúrva mesét kellett írniuk, melyet ezt követően illusztráltak is – kiragadva egy – egy jelenetet a meséből.

 

Találkoztunk a csillagszemű hollóval, aki a barátaival, a gólyával és a békával széthasította a boszorkány seprűjét, így megtört a varázsló hatalma. Aztán megismertük a király történetét, aki egy szellem lakta várba látogatott el, később találkozott Piroskával és a lovagokkal, majd a jók elnyerték jutalmukat és kaptak egy jegyet a szivárvány végéhez. A „Tigrisek” meséje a hétfejű sárkányról és a boszorkányról szólt. A kékszemű boszorkány hét napon át főzte a varázsitalt, melytől olyan gyors lett, hogy hipp – hopp a tengerpartról az országútra, s onnan egy kőházba került, ahol egy öregemberrel elcserélte a maradék varázsitalt egy Dzsin lámpásra. A Dzsin elvezette az Üveghegyre, ahol egy sárkány várt rá. Három évig tartott a csatájuk, de a végén megbocsájtottak egymásnak.

 

Hallhattuk az elátkozott királyfi történetét is, aki a mese egy – egy pontján mindig mély álomba szenderült, és furcsábbnál furcsább helyeken ébredt fel, egyszer a sárkány gyomrában, egyszer pedig a sivatagban. De a mese végére kiderült, hogy csak álmodta az egészet. Az Oroszlánok csapatának története egy varázslóról szólt. A varázsló találkozott egy szegény emberrel, akinek a farkas megette a juhnyáját. Hogy felvidítsák, meghívták a fogadóba. Ahogy odaértek a varázsló beleszeretett a tündérbe, nagy lakodalmat csaptak. Máig is élnek, ha meg nem haltak. A gyerekek nagy élvezettel tervezték és írták meg a meséket.

 

Cikáztak hangok és a gondolatok a könyvtár falai közt. Sok színes illusztráció készült, melyek közül a legkreatívabb meseírók és illusztrátorok munkáját nem hagytuk jutalom nélkül, oklevelet és matricás szövegértési foglalkoztatót kaptak. Természetesen a foglalkozás végén a könyvkölcsönzés sem maradt el. A jól sikerült nap után a harmadikosokkal jövő héten újra találkozunk.

 

MÁJ 22, 2018

"VARÁZSLATOS TERMÉSZET"
MADARAK ÉS FÁK NAPJA A KÖNYVTÁRBAN

A Közösségek Hetéhez csatlakozva a Madarak és Fák Napja alkalmából hívtuk meg a helyi nagycsoportos óvodásokat a könyvtárba, egy interaktív foglalkozásra.

 

A „Mi micsoda” sorozat madarakról szóló könyvéből megismerkedtünk a madarak testfelépítésével, különféle madár fajokkal. A foglalkozás alkalmával Bajzáth Mária válogatott találós kérdéseit hívtuk segítségül a „Mi a legerősebb a világon” c. könyvéből.

 

Ezután memóriajátékot játszottunk, ahol madárpárokat kellett megkeresniük a gyerekeknek, majd színpompás papagájos színezőket készítettünk.  A foglalkozás végén könyvjutalomban részesültek a legügyesebbek, a gyerekek ajándékkal és jó élményekkel tértek vissza az óvodába.

 

MÁJ 10, 2018

FÖLD NAPJA A KÖNYVTÁRBAN

A Tarnamérai Általános Iskola 2. osztályos diákjai Föld Napja alkalmából látogattak el a könyvtárba. A foglalkozáson vidám színezők készültek, s közben beszélgettünk miért is olyan fontos a környezetvédelem, a szelektív hulladékgyűjtés és a természeti értékeink megóvása.

ÁPR 20, 2018

VERSABLAK - MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

A Magyar Költészet Napja alkalmából indult útjára a könyvtári vetélkedő ötlete, mely később a Versablak nevet kapta. A foglalkozásra a Tarnamérai Általános Iskola felsős tanulóinak jelentkezését vártuk.

 

Bemelegítésként mesés rejtvénnyel kezdtünk, majd szókeresővel folytattuk, ahol 20 tábori kellék nevét kellett megkeresniük a diákoknak. Ezt követően párokat alkottunk. Minden pár azt a feladatot kapta, hogy készítsen szófelhőt azokból a szavakból, amik akkor jutnak az eszükbe, ha a könyvtárra gondolnak. A leggyakoribb szavak között olvashattuk a könyvtárat, irodalmat, az olvasást, költészetet, regényt, a magazint, tudást, kultúrát – de ezekkel is találkozhattunk: képzelet, borító, tündérmesék, megértés, komolyság, fantázia, élmény. A következőkben elkalandoztunk a versírás irányába. Videót néztünk a versfeldolgozásról a Red Bull Pilvaker előadásában, majd minden csapat kapott egy-egy idézetet, amelyet versbe kellett foglalniuk.

 

A legügyesebb rejtvényfejtők között gratulálhattunk Heiling Emmának és Makó Biankának, akik éppen ugyanabban a pillanatban emelték föl a kezüket jelezve, hogy készen vannak. Heiling Emma lett a leggyorsabb szókeresőnk is. Mind a két leányzót ajándékkal jutalmaztuk. Ezt követően díjaztuk a legkreatívabb szófelhő készítőket, valamint a legötletesebb versírókat is, akik közül az első helyezettek – Makó Bianka, Torba Csilla, valamint Kéri Vivien és Csintalan Annamária – oklevélben és könyvjutalomban részesültek. A programmal kapcsolódtunk a „Posztolj verset az utcára” c. mozgalomhoz is, hiszen a rendezvény zárásaként a könyvtár ablakában helyeztük ki mind a szófelhőket, mind a verseket.

 

A foglalkozás nagyon jó hangulatban telt, színesebbnél színesebb és ötletesebbnél ötletesebb szófelhők és versek készültek. Ezúton szeretnék ismét gratulálni a csapat mind a tizenöt tagjának munkájukhoz.

 

ÁPR 17, 2018

HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS

A húsvéti készülődés része, hogy hangulatba hozzuk magunkat és a lakást is kidekoráljuk húsvéti díszekkel. Ilyenkor kerül díszítő elem az asztalra, az ablakokra és természetesen a bejárati ajtóról sem szabad megfeledkeznünk. Március végén kicsik és nagyok mi is együtt készültünk a húsvétra. A könyvtár gyorsan megtelt a délutáni órákban gyerekzsivajjal és érdeklődő szülőkkel.

 

 

A foglalkozáson ajtódíszek, nyuszi – és bárány figurák készültek, amiket a kicsik nagy örömmel vágtak, ragasztottak, díszítettek. A könyvtárban örömmel készített húsvéti dekorációkat mindenki hazavihette, hogy otthonában tovább gyönyörködhessen és hangolódjon az ünnepekre.

 

ÁPR 4, 2018

VÍZ NAPJA A KÖNYVTÁRBAN

Egy szép napsütéses délelőttön a Víz világnapja alkalmából látogattak el a tarnamérai óvodások a könyvtárba, ahol egy kreatív foglalkozással vártuk őket. Az Óperenciás tenger állatvilágát illusztráltuk, színező formájában.

 

Megtudtuk, hogy élnek ebben a tengerben csikóhalak, kagylók, tengeri csillagok, különféle növények, de még cápák is. A végén egy színpompás tablót készítettünk, ahová egybetereltük a foglalkozás „szereplőit”. A gyerekek nagyon élvezték a színezést és az azt követő játékot.

 

MÁRC 23, 2018

KÖNYVTÁRTÚRA AZ EGRI MEGYEI KÖNYVTÁRBA

A Tarnamérai Általános Iskola 5. osztályával kirándultunk Egerbe a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárba, ahol egy interaktív program várta a tanulókat.

A könyvtárlátogatás 5 állomásból állt, amelyeken az 5 csapat teljesítményüktől függően pontokat kapott, és a rendezvény végén ismertettük a végeredményt. A részvételért minden tanulót megjutalmaztunk kitartó munkájáért és szorgalmáért.

Köszönjük a Megyei Könyvtárnak ezt a színes délelőttöt, az ajándékokat és a sok mókát, örömteli pillanatot!

 

MÁRC 22, 2018

2.,4. OSZTÁLY - KÖNYVTÁRI ÓRA

A héten az első és a második órában a 4. valamint a 2. osztályos tanulók látogattak el a könyvtárba, hogy megismerkedjenek és fölelevenítsék a könyvtárról tanultakat. A negyedikesekkel átismételtük a könyvtárhasználat szabályait, megismerkedtünk az Országos Széchényi Könyvtárral, a másodikosokat pedig bevezettük a könyvek és a könyvtár varázslatos világába.

 

A jó hangulatú órákon lehetőség nyílt a színes mesekönyvek böngészésére, és a könyvek kölcsönzésére is.

 

MÁRC 21, 2018

A BOLDOGSÁG TITKA

A boldogság világnapja alkalmából az 5. osztályos tanulók látogattak el a könyvtárba. A rendezvényen megismerkedtünk a Király meséjével, aki a boldogságot kereste.

 

Majd a gyerekek megismerkedtek a kamishibai – avagy a japán papírszínház – világával, ők maguk lettek a mesekészítők, az illusztrátorok. A rendezvény végén egy időkapszulába zártuk el a gyerekek boldogságának forrásait, melyet mindenki papírra vetett.

 

MÁRC 21, 2018

MACKÓ MACKÓ UGORJÁL...
MACKÓNAPOK A KÖNYVTÁRBAN

Ha február, akkor Mackónap. Évek óta már – már hagyományként látogatnak el február elején az óvodások a könyvtárba, hogy megtudjuk, vajon igaz – e, a népi hiedelem, mely szerint február második napján, ha kijön a medve a barlangjából és nem látja meg az árnyékát, akkor kint marad, és hamarosan kitavaszodik.

 

A foglalkozáson több feladat várt az ovisokra. Elsőként kirakóztunk híres – neves maci meseszereplőkkel, majd egy kis memóriajáték következett. Ezek után megismerkedtünk a hálás mackó meséjével, majd a farsang közeledtével maci álarcot készítettünk és végül jutott idő egy kis játékra is.

 

FEBR 02, 2018

KÖNYVTÁRI "KI MIT TUD?"

A Magyar Kultúra Napja alkalmából könyvtári vetélkedőre látogattak el a Tarnamérai Napsugár Óvoda nagycsoportos óvodásai a könyvtárba.

 

Első témánk az időjárás volt. Megtudtuk, hogy mitől esik az eső, mikor bukkan fel a szivárvány, milyen meleg a nap, miért villámlik, és miért dörög az ég, honnan jön a szél és miért havazik. A feladathoz segítségül hívtuk Katie Daynes írónő „Miért esik az eső?” c. könyvét.

 

Ezt követően találós kérdésekkel szórakoztattuk a kicsiket, majd a japán papírszínház világába vándoroltunk. Megismerkedtünk Tavaszi Nyúl Úrral, a fekete fehér és a színes állatokkal, a zöld tehénnel. A foglalkozást színezéssel zártuk.

 

JAN 23, 2018

bottom of page